|
|||||
 |
kronológiák | » kisebbségtörténeti kronológia | |||||||||||||||||||||||
 |
|
||||||||||||||||||||||||
| találatszám: 12 találat | lapozás: 1-12 | ||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
| észrevételeim vannak  | kinyomtatom | könyvjelzõzöm |
Névmutató: Nemes István 2006. február 21.Ájtatos süketelés címmel jelent meg A Hétben Parászka Boróka cikke, amely a toleranciáról szóló képmutató szólamokat vette célba. Az első kijelentés szerint a csíksomlyói búcsújárás karikatúra, a szerző szerint e vallási zarándoklatot meglovagolja a politika, és nemzeti összetartozás kirakatának szerepét erőltette rá a sajtó. Mi köze a gyalog több tíz, esetleg száz kilométert is megtevő, kizárólag vallási indítékból zarándokló csángónak az esemény mediatizálásához? A népviselet tenné jelmezbállá a búcsút? A szerző toleranciáról beszél, akkor több szempontot is figyelembe kellene vennie. Nem mindenki turista azon a búcsún, vannak, akik imádkozni mennek oda. Talán a média kritizálása szerencsésebb lenne, mint közel négyszázezer erdélyi katolikus önérzetének célbavétele. Itt a saját toleranciáról szóló tétel kerül kínos helyzetbe. Nem lehet következtetést levonni az összes pap műveletlenségére vonatkozóan, ahogyan azt a szerző teszi. Vállalná-e a papság vallási műveletlenségéről hangoztatott véleményét a szerző mondjuk egy római vagy freiburgi oklevéllel rendelkező pappal szemben állva? A Hét tavalyi, pápa halála utáni száma hozott egy cikket Hans Küngtől, a vezető katolikus teológustól, a hetilap Künignek nevezte a szerzőt. Helytelen, hogy egy iskola rákényszerítse a vallásoktatást a gyerekekre és a szülőkre. Bűncselekménynek számítana, ha a szülő, törvényes jogaival élve, írásban kérte volna azt, hogy gyereke más tantárgyat vehessen fel vallás helyett, és ezt az igazgató megtagadta volna tőle. De ilyen konkrét esetet nem hoz fel a szerző. Sohasem hallotta, hogy valakit kényszerítettek volna imára állami iskolában, írta Nemes István. Parászka szerint Erdély iskoláinak „jelentős részében” kényszerítik vallásórára járni a gyerekeket. Ez rágalmazás. – Romániában az alapvető jogokkal van probléma. Érdemesebb is lenne ez ellen küzdeni, mint az egyházat egy már nem létező középkorba gyömöszölni vissza... eléggé nagy energiával és cinizmussal. /Nemes István: A tolerancia dilemmái avagy profán süketelés. = A Hét (Marosvásárhely), febr. 21./(A szerző katolikus hitoktató. A Kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem Római Katolikus Teológia Karán szerzett oklevelet, jelenleg a Sapientia EMTE csíkszeredai karának könyvtárosa.).2011. november 5.Múltidéző – Adalékok széki gróf Teleki Ernő (1902–1980) életéhez2011. október 4-én a Minerva Művelődési Egyesület székházának előadótermében bemutatták a széki gróf Teleki Ernő emlékére készített Démonok tánca című dokumentumfilmet. Az erről szóló beszámolót jegyző Ferencz Zsolt hangsúlyozta, hogy „az utókor nagyon keveset tud gróf Teleki Ernőről, különösen fontos, hogy életművét szélesebb körben megismerjék”. Idézte továbbá az est házigazdájának, Tibori Szabó Zoltánnak véleményét, aki szerint „ennek érdekében tette meg az első, ám kétségtelenül jelentős lépést az a csapat, amely Ludvig Daniella vezetésével Teleki személyének és munkásságának bemutatására vállalkozott”. A témával foglalkozni akarók figyelmét felhívom arra, hogy egy évtizede, a Művelődés 2001. évi 12. számában igyekeztem ráirányítani a figyelmet gróf Teleki Ernő személyiségére. A téma időszerűsége miatt talán nem szerénytelenség, ha eddigi kutatásaim fontosabb eredményeit megosztom minden érdeklődővel, különös tekintettel egyes történelmi adatok meg nem haladott újszerűségére. Az 1697. április 20-án birodalmi grófi rangra emelt széki Telekiek története több évszázada összeforrt Erdély históriájával, politikai és művelődési eseményeivel. A Beszterce-Naszód megyei Paszmoson háborítatlanul és csodálatos környezetben élhetett a Telekiek katolikus ága. A családi kastély Besztercétől délre, Nagysajó mellett, egy eléggé eldugott völgyben épült. A birtokot Teleki Mihály (1671–1720) Kővárvidék főkapitánya, Kolozs vármegye főispánja szerezte meg. A paszmosi ősi ház külső megjelenésében is meseszerű volt, Kővári László megfogalmazásában: „szeszélyes tornyokkal épült ódon kastély”. A kertet és az ebédlőt szentek barokk fogadalmi szobrai ékesítették, melyeket 1796-ban Teleki Mihály (†1793) kamarás és felesége, makfalvi Dósa Ágnes (1762–1806) faragtatott. Az ebédlő falát egy ovális keretű Esterházy-kőcímer díszítette, amit Teleki Ernő a kolozsvári házból vitetett oda és falaztatott be. A paszmosi kastély bejárati kapuja felett elhelyezett kettős – Teleki–Haller – „beszélő címer” az egykori erődített kúriát újjáépítő házaspár, Teleki Pál (1719–1773) Fogarasföld főkapitánya, Doboka vármegye főispánja és hallerkői gróf Haller Borbára (1719–1770) emlékét őrizte. Halotti epitáfiumaik jelzik, hogy elmúlásuk után sem váltak meg egymástól, a kolozsvári piarista templom kriptájában egymás mellett nyugszanak. Az udvarház legfontosabb történelmi emléke a mögötte álló mocsári tölgy, melynek koráról a törzsére erősített fémtáblán olvasható „Anno 1406” felirat tanúskodik. A 605 esztendős, 25 m magas és 7,10 m kerületű ősfa méltó emléke az őt gondozó három évszázados főúri családnak. Ernő ősei között tudhatta Teleki Ferencet (1785–1831), akit a családi krónika „Költő”-ként emlegetett. Bizonyára nem véletlenül maradt fenn a „Békesség Embere” jelzője sem, amit Herepei Károly használt búcsúztatásakor. A sokoldalú császári és királyi kamarás előd a híres, Göttingában végzett matematikus volt, akit a Magyar Tudományos Akadémia halálának évében tiszteleti tagjául választott. Nevéhez fűződik a kézi szögmérő feltalálása, melyet a bécsi Voigtländer cég gyártott és forgalmazott. Ő kivételesen nem Paszmoson, a nevezetes családi birtokon, hanem Besztercén született. Ennek oka az volt, hogy várandós édesanyját a Horea-féle felkelés idején a megerősített szász városba menekítette férje, Teleki Mihály. Ernő édesapja, Teleki Ferenc (1870–1925) országgyűlési képviselő a paszmosi családi uradalomban született. Negyedszázaddal később, a millennium évében – 1896. január 9-én – vette feleségül losonczi báró Bánffy Annát. Felesége korai, 1907. október 7-én, 30 éves korában bekövetkezett halála miatt rövid, csupán évtizednyi házasságukból így is öt gyermek született. Három kisleány: Erzsébet (1896–1981), a rövid életű Margit (1898–1906), valamint Cecília (1901–1981) és egy fiú ikerpár: Andor és Ernő. A fiúk születésekor már az egész család Kolozsvárt élt, az Egyetem utca 8. szám alatti fényűzően berendezett Esterházy-házban lakott ugyanis Bánffy Anna édesanyja, lévén a galántai Esterházyak famíliájába tartozott. Az épület nevezetessége, hogy ott 1748-ban rátóti Gyulaffy László árvaházat alapított, melyet 1840-ben megvásárolt gróf Esterházy János Nepomuk (1824–1898), akkor került családja birtokába. Teleki Ernő ikertestvérével, Andorral együtt Kolozsvárt, 1902. szeptember 11-én született. Az ikrek édesanyja ötéves korukban meghalt, azután nagymamájuk, galántai gróf Esterházy Cecília (1857–1946), losonczi báró Bánffy Ernőnek (1850–1916), az Erdélyi Magyar Gazdasági Szövetség elnökének, az Erdélyi Református Egyház és a Kolozsvári Református Kollégium főgondnokának felesége nevelte őket. A família, amelybe születtek, és a név, amit viseltek, már kicsi korukban kiemelte a fiúkat az átlagos gyermekkorból. Amikor az elalvás előtti mese helyett családjuk történetét hallgatták, tulajdonképpen Erdély históriájával ismerkedtek. A Teleki-gyermekek ezüst kamarási kulcsokkal játszóttak, s megtanulták, hogy a különböző századokban a ruházat mely részén kellett viselni azokat. Egyfajta családi ereklyének számított altorjai gróf Apor István kincstartó 1689-ből származó ezüstkanala. A pecsétnyomó használatának gyakorlásánál sem kellett veszekedniük, 23 kipróbált darabbal próbálkozhattak. A vallásos érzületet volt hivatva felszítani a Krisztus keresztszilánkját őrző ereklyetartó, és az egykori cseszneki Esterházy-erődítmény várkápolnájából megmaradt ezüst misekönyvtábla, melynek domborművein Alexandriai Szent Katalin és Szent Borbála attribútumai tükröződtek. A magántanuló ikerpár az elemi iskolát 1912-ben, a Váradi Albert igazgatta római katolikus Főelemi Fiúiskolában fejezte be. Középiskolai tanulmányaikat az Erdélyi Római Katolikus Státus kegyesrendiek vezetése alatt álló főgimnáziumában folytatták, ahol 1920-ban érettségiztek. Osztályfőnökük a nagy tudású, széles látókörű piarista szerzetes, Patay József volt. Az érettnek nyilvánított ikertestvérek sorsa különféleképpen alakult. Andor a budapesti Kereskedelmi Akadémián szerzett diplomát. Kolozsvárra visszatérve a bankszakmában helyezkedett el. 1927-től külföldön, a nemzetközi kereskedelem világában tevékenykedett. Először Konstantinápolyban bukkant fel, mint egy ipari vállalat alapítója. Később a budapesti Külkereskedelmi Hivatal Rt. athéni megbízottja, majd párizsi, hágai és brüsszeli kirendeltségének vezetője. 1937-ben a párizsi Nemzetközi Kiállítás helyettes kormánybiztosa, 1940-ig a budapesti Weisz Manfréd Művek (a későbbi Csepel Művek) igazgatója, a második bécsi döntés után a Külkereskedelmi Hivatal elnöke. Elismertségéről annyit, hogy egyéb kitüntetések mellett megkapta a francia becsületrend tiszti keresztjét és a belga koronarend lovagkeresztjét. A második világégés után az emigrációt választotta. A messzi távolban is nagy szeretettel őrizte nagyapja és édesapja házassági gyűrűit, melybe feleségeik neveinek kezdőbetűi és házasságkötésük évszáma volt begravírozva: Cs[erényi] A[nna] 1867 és B[ánffy] A[nna] 1896. A nemzetközi hírnevet szerzett külkereskedelmi szakember és máltai lovag 1978. január 22-én, a távoli Buenos Airesben hunyt el. Ernő édesapja betegeskedése miatt az érettségi után csak két év múlva folytathatta tanulmányait. A budapesti Közgazdasági Egyetem hallgatója lett, 1926-ban visszatért szülőföldjére. Az egyetemen szerzett ismereteinek korán hasznát vette, édesapja halála után tizedik, egyúttal utolsó családi tulajdonosként átvette a paszmosi birtok kezelését és irányítását. 1933-tól a magyar királyi Külkereskedelmi Hivatal bukaresti kirendeltségének megbízottja. Ehhez a külügyminisztériumnak is hozzá kellett járulnia, az engedélyt román állampolgársága miatt kapta meg. A magyar–román gazdasági kapcsolatok fejlesztésén, előmozdításán fáradozott. Három év múlva a korábbi előny hátrányára változott, román állampolgársága miatt mondatták le feladatköréről. Egy éven keresztül állás nélkül volt, majd 1937 novemberétől 1944-ig a Magyar Általános Hitelbank (MÁH) szerződéses alkalmazottja lett. A II. Károly király által létrehozott Nemzeti Újjászületés Front keretében felállított magyar alosztályt, a Magyar Népközösséget gróf Bánffy Miklós vezette. Elnökletével három fő szakosztály jött létre: a Jósika János vezette közművelődési, a Kós Károly irányította társadalmi és a Szász Pál felügyelte gazdasági. Alosztályának vezetését a szakmai elismertségnek örvendő Teleki Ernő látta el. A második bécsi döntést követően – hevenyészett feljegyzései szerint – a két ország közötti magas szintű politikai üzenetváltásba is belesodródott. A bukaresti tapasztalatok alapján egyes román politikusok úgy gondolták, hogy bízhatnak benne. Közvetítésre alkalmas személyét alátámaszthatta, hogy rokona volt gróf Teleki Pál miniszterelnöknek. 1940. szeptember 3-án keresték meg Iuliu Maniu üzenetének közvetítésével, amit a tudományos kutatások eddig nem támasztották alá. Ionel Pop – aki Teleki Ernő sajátos jellemzése szerint Maniu pártelnöknek, a Nemzeti Parasztpárt első zászlós urának bizalmi emberei közé tartozott – javaslatában nem kevesebb szerepelt, mint Dél-Erdély önként való átadása. A kapcsolatfelvételt elősegítette, hogy a Magyar Általános Hitelbankhoz kötődő Telekihez kollegiális viszony fűzte, Pop volt a MÁH romániai vállalatainak elnöke. Erdély egészének átengedését a javaslattevő román politikai erők két feltételhez köthették, erre utalnak Teleki Ernő jegyzetfüzetében a ceruzával odavetett mondatok: az egyik az autonómia – melyről regénybeillő módon a bukaresti királyi palota kerítésénél folytatott tárgyalásokat, – a másik a német megszállás biztosítása, míg a magyar hadsereg bevonul Észak-Erdélybe. Utóbbi kérés a magyarság feltételezett bosszújára hivatkozva fogalmazódott meg. Minderről Teleki Pál az akkori romániai nagykövet, Bárdossy László rejtjelezett táviratából értesült. A javaslatokat visszautasította, elfogadhatatlannak minősítette, attól tartott, hogy a feltételekhez kötött lépés az akkori felfokozott közhangulatban a kormány elsöprésével és talán forradalommal is járna. A nemleges választ Teleki Andor adta át a Szovátán tartózkodó Ionel Popnak. A magyar csapatok kolozsvári bevonulását követően Teleki Pál miniszterelnök – folytatódnak Teleki Ernő bejegyzései – az Esterházy-házban tárgyalást folytatott. Ezen Észak-Erdély politikai képviseletét és a visszaperlési jog kérdését beszélték meg. A képviselők névsorát össze is állíthatták, mert a jelenlevők – László Dezső és Albrecht Dezső – parlamenti honatyák lettek. Kállay Miklós miniszterelnöksége idején Teleki Ernőt a Felsőház tagjává kooptálták, aki határozattan tiltakozott az ellen, hogy ez rendiségi alapon történjen meg. Ajánlói az alkotmányt segítségül híva azt a megoldást választották, hogy a kormányzónak joga van rendkívüli érdemekért a megfelelő személyeket kinevezni. Rajta kívül még ketten kerültek ilyen módon a parlamentbe: Baranyai Lipót, a Magyar Nemzeti Bank elnöke és a Felsőház „Benjáminja”, Széchenyi Károly. Teleki Ernő képviselősége kérészéletűnek bizonyult, két hónap után lemondott mandátumáról. Ebben talán része lehetett Bárdossy László miniszterelnök korábban megfogalmazott véleményének, mely szerint az Észak-Erdélyből a parlamentbe behívott, kooptált képviselőket tömörítő Erdélyi Párt „kezelhetetlen”. Magyarország sorsa és Erdély jövője szempontjából rendkívül kritikus időszakban – a Lakatos-kormány idejében – Teleki Ernő felkérést kapott, hogy vállalja el a romániai követ posztját. Bizonyára ismerhették egyik állásfoglalását: „Bukarest Pest számára a saját embereik alkalmatlansága folytán mindig torz tükörben állott.” A külügynek szüksége lehetett jól informált, mindkét fél részéről elfogadható, a román politikai és gazdasági körökben járatos diplomatára. Teleki Ernő a későn jött felkérésnek nem tudott eleget tenni. Ha Teleki Pál idejében történt volna, ketten bizonyára többet elérhettek volna a magyar–román kapcsolatok javítása érdekében. A politikai élettől való többszöri visszavonulását fontos szakmai feladat feledtette: az Erdélyrészi Gazdasági Tanács második embere, ügyvezető alelnöke lett. A kolozsvári Kereskedelmi és Iparkamara Kossuth Lajos utcai székházának II. emeletén működő Tanács feladata a kelet-magyarországi, az észak-erdélyi területek és az „anyaország” gazdasági életének minél eredményesebb összehangolása volt. Azon intézmények közé tartozott, melyet nem magyarországi „ejtőernyősök”, hanem helybeli, hozzáértő szakemberek irányítottak. Jelentőségét hangsúlyozta, hogy uzoni gróf Béldi Kálmán zsibói földbirtokos elnökletével a magyar kormány tanácsadó és véleményező szerveként működött. A Tanács tagjai közé tartozott még losonci gróf Bánffy Miklós (akivel a Magyar Népközösségben együtt dolgozott), Korparich Ede (az észak-erdélyi Hangya-szövetkezet marosvásárhelyi elnök-igazgatója), Rátz Mihály építőmester (a kolozsvári Iparos Egylet elnöke) és széki gróf Teleki Béla (az Erdélyi Magyar Gazdasági Egyesület elnöke). A hívő, keresztény embert azzal tisztelte meg egyháza, hogy az Egyházmegyei Tanács (régebbi nevén Erdélyi Római Katolikus Státus) tagjává választotta. A Tanács hatásköre az erdélyi egyházmegye területén lévő római katolikus középiskolák, gazdasági iskolák és a velük kapcsolatos bentlakások fenntartására, az egyházmegyei alapok tulajdonát képező bérházak, mező- és erdőgazdasági ingatlanok kezelésére terjedt ki. A világi tanácsosok között ismerős nevekre bukkanhatunk: György Lajos (a Líceum-könyvtár igazgatója) és gróf Béldi Kálmán. Az 1945 után bekövetkezett nagy történelmi és politikai változások után osztály- és sorstársai általánosan jellemző életét élte. 1949. május 1-ig állás nélkül tengődött. Akkor lehetőséget kapott, hogy képességének és tudásának megfelelően megtalálhassa az őt megillető méltó helyét, és beilleszkedhessen a szocialista Románia új társadalmi rendjébe. A 7. számú Átképzési Központban (Centrul de recalificare No. 7.) fél év alatt elsajátíthatta az asztalos mesterséget. Első munkahelye egy nagy építkezési vállalat (Intreprindere Construcţia şi Instalaţii) volt, ahol villanyszerelő beosztásban dolgozott. Ezt követően 1952 és 1954 között raktárnok volt a Mezőség legnagyobb községében Mocson, egy Cariera nevű üzemnél. Mind feljebb emelkedett, következő munkahelyén, a község tanácsházának egészségügyi osztályán (Sfat Popular Raion Mociu Secţia Sanitară) könyvelőként már tisztviselői beosztásba emelkedett. 1954-ben egy hirtelen fordulattal a „romániai burzsoázia” élő-halottjait gyűjtő temetőbe, a Duna-Deltában fekvő Măcinbe, a Brăilától keletre fekvő faluba internálták. Először ott készültek a filmben a démonok táncaként emlegetett torzképrajzai. Érzékeny lelkülete így tükröztette az őt körülvevő abszurd világot és irracionálissá torzult szereplőit, a nagyon is létező, nemcsak képzeletében élő, az emberi alapvetést, a humánumot megtagadó, a sztálini nemzeti szocializmus módszereit másoló országot, az akkori román Abszurdisztánt. Hazatérhetett, túl értékes volt ahhoz, hogy elpusztítsák. 1955-től alkalmat kapott egyháza közelében és a műemlék-restaurálás területén működni. Két éven keresztül a Szent Mihály-templom felújítási munkálatainál anyagraktárosként nyert beosztást. Ezt követően a Farkas utcai református templom és a lutheránus püspökség épületének helyreállításánál volt technikusi beosztásban. Később mintázó szobrászként ismét a főtéri templom megújításánál jutott munkalehetőséghez. A megváltozott világban 1960. május 15-én kapott először műveltségének, érdeklődési körének és habitusának egyaránt megfelelő feladatot. A Római Katolikus Egyházművészeti Bizottság tagja lett, mely Kolozsváron, a Szent Mihály plébánián működött. Ha megismerkedünk a bizottság összetételével, megérthetjük lelkesedését és ügybuzgalmát. Elnök: Márton Áron püspök, alelnök: Baráth Béla kanonok-plébános, tagok: Bágyuj Lajos építőmester, Rátz Mihály műszaki tanácsos, Kelemen Lajos nyug. levéltári főigazgató, Köpeczi Sebestyén József nyug. egyetemi könyvtárnok, heraldikus, Bíró Vencel nyug. egyetemi tanár, az 1948-ban államilag feloszlatott piarista rend exprovinciálisa és Vámszer Géza középiskolai tanár. Az egyház érdeme, hogy a rossz anyagi viszonyok és társadalmi megbecsültség nélkül tengődő neves szakembereket bevonták. Ideig-óráig egyfajta védőhálót vontak köréjük, s talán némi anyagi segítség is adódott. A legfontosabb mégis az a tudat lehetett számukra, hogy ismereteikkel, tudásukkal még mindig tudnak és engedik őket szolgálni közösségük javára. Miért vonzódott a gazdasági és pénzügyi szakember a műemlékekhez, a régi tárgyakhoz? Mindez visszanyúlik a messzi gyermekkorba. A szülői ház és a paszmosi kastély berendezése egyaránt a múltat idézte. Emlékezzünk Bíró József művészettörténész egyik örökbecsű megállapítására, mely szerint Erdélyben „a kastély már maga a történelem”. A családi arcképcsarnok festményei és az ősökhöz kapcsolódó régi tárgyak szinte mindegyike Erdély történetének hol dicső, hol szomorú évszázadáról regélt. A kiterjedt rokonságban egyöntetű tisztelet övezte az ellenségei által „Kopasz”-nak gúnyolt Teleki Mihály kancellárt. Még azt is számon tartották, melyik családtag őriz róla készült képet, metszetet vagy egyéb ábrázolást. Akkor még volt hol keresni azokat: Teleki Artúrnál (Dudu bácsinál) Tancson, Teleki László Gyulánál Kövérhosszúfalun, Teleki Károlynál (Pufinál) Sáromberkén és Teleki Pálnál Budapesten, József téri házában. Ma csak a családi emlékezés tanúskodhat a képek egykori létezéséről. Kelemen Lajos Benczúr Gyulánénak írt leveléből (Kolozsvár, 1922. szeptember 4.) tudhatunk a Telekiek hatvan darabot számláló családi képgyűjteményéről. A nagymama, gróf Esterházy Cecília őrizetében álltak – helyesebben mondva függtek – a piarista templom előtti Mária-szobrot állító göncruszkai gróf Kornis Antal és második felesége, királyhalmi Petki Anna élethű festményei is. A gróf Bethlen Györgyné Majális utcai lakásán 1926. november 17–21. között megrendezett régi műtárgyak kiállításán nem a történelmi arcképcsarnok képei szerepeltek. Kelemen Lajosnak a Művészeti Szalonban megjelent tudósításából ismeretes, hogy a családi gyűjteményből hat, egymásba járó Kornis-címeres poharat, és egy altwien, bástyamotívumos kávétartót tettek közszemlére. A kiterjedt főrangú rokonságra a 18–19. századi családi miniatúra-gyűjtemény hívta fel a figyelmet. Ennek egyik ragyogó rézrámás darabja gróf Mikó Imrét, az Erdélyi Múzeum-Egyesület alapítóját ábrázolta. Ugyancsak az elődökre emlékeztetett a fehér falon félelmetesnek tűnő Kornis-buzogány, és az Apafi korabeli nyeregtakarón elhelyezett kardgyűjtemény. A már említett 1926-os régi műtárgykiállítás beszámolójából köztudomásúak az értékes és féltve őrzött történelmi emlékek. Az egyik kard pengéjén viselte a korát jelölő aranyos évszámot: 1549. A másik, rubinokkal ékesített 16. századi pallosról azt tartotta a hagyomány, hogy a lefejezett Bánffy Dénesnek volt kedves fegyvere. (Honnan sejthette volna szegény, hogy éppen egy ilyen szeretett fegyverfajta vet véget földi pályafutásának.) Teleki Ernő öregkorában sokat betegeskedett, de az óramű pontosságával beosztott baráti látogatások mindig felvidították. Kedvelt időtöltése volt, amikor a „kolozsvári lexikon”, az évszázadot megélt Bocsánczy László, a Kolozsvári Takarékpénztár és Hitelbank volt igazgatója és Nemes István ügyvéd segédletével képzeletben rendre vizitálták a kincses város jól ismert családjait. Szűk baráti köréhez főleg arisztokraták (Apor Márta, Bethlen Béla, Lendvay Gaszton, Nemes Sarolta, Teleki Mihály, Wesselényi Mária), írók (Bajor Andor, Bretter György, Gáll Ernő, Mikó Imre) és művészek (Cseh Gusztáv, Erdős Tibor, Fülöp Antal Andor, Gergely István, Miklóssy Gábor, Nagy Imre, Vetró Artúr, Tassi Demian) tartoztak. Szívesen segített az erdélyi múltat kutató történészeknek, művészettörténészeknek. Járt nála Jakó Zsigmond, Benkő Samu és felesége Nagy Margit, Kiss András, Marica Guy Viorica, Debreczeni László. A leggyakrabban talán Markó Bélával, kedves borbélyával találkozott. 1974-ben rendkívüli öröm érte, szülővárosukban találkozhatott az oly messzi távolba – Buenos Airesbe – emigrált ikertestvérével, Andorral. A „Tempora mutantur et nos mutamur in illis” (Megváltoznak az idők, és mi is megváltozunk bennük) általánosan igaz megállapítása átvitt értelemben rá nem vonatkozott. Soha nem feledkezett meg származása társadalmi kötelezettségeiről, és ennek mindenkori tudatában élte le életét. Szülővárosában hunyt el 1980. november 27-én, életének 79. évében. Néhány nap múlva, a decemberi hónap első napjának délutánján helyezték örök nyugalomra a Házsongárdi temetőben. A gyászjelentőn már nem merült szürkeségbe a neve. A fekete gyászkeretes partecédula méltóságteljesen jelentette, hogy egy széki Teleki halt meg. Úr volt, kolozsvári és erdélyi magyar. Őrizzük emlékét az őt megillető kegyelettel. SAS PÉTER Szabadság (Kolozsvár) 2013. április 27.Összeállt a Csűrszínház idei évadjának programjaSzínes, gazdag kínálat Kedden a szervezők sajtótájékoztatón mutatták be a Csűrszínház 2013-as évadjának programját, amely az előző évhez hasonlóan igen gazdag művelődési kínálattal várja az érdeklődőket. A programot a szervezésben résztvevők: Szélyes Ferenc, a Csűrszínházi Egyesület elnöke, Vajda György programkoordinátor, Kiss Zsuzsa, a Backamadarasért Egyesület képviselője, Barabás Attila, a Maros Művészegyüttes igazgatója, Incze Tünde, az együttes szervezője, Török Viola és Kovács Levente rendezők, valamint Pánczél Szilamér, a Maros Megyei Múzeum kutatója ismertették. Szélyes Ferenc, a Csűrszínházi Egyesület elnöke elmondta: az előző évhez viszonyítva szellősebbé szerették volna tenni a programot, de ez nem sikerült, hiszen a partnereknek köszönhetően az idén is minden igénynek, elvárásnak megfelelő műsor állt össze, amelyre remélik, hogy nemcsak a Nyárádmentéről, hanem a megyéből is lesznek érdeklődők. Hagyományteremtő rendezvénnyel május 25-én nyílik az évad. Erről Kiss Zsuzsa, a backamadarasi önkormányzat művelődési referense beszélt. A szervezők szándéka, hogy évente egy-két nyárádmenti község mutatkozzon be a Csűrszínházban, saját kulturális kínálattal. Az első község Backamadaras. 14 órától kezdődő programjukból nem hiányzik a néptáncműsor, a terménykiállítás, a hagyományos népi vásár, a gasztronómiai bemutató, de lesz fotókiállítás és filmvetítés is a településről. Június elsején, a gyereknap alkalmából Nyárádremete tánccsoportjai mutatják be műsorukat. Különleges élményre hívja majd az érdeklődőket a marosvásárhelyi Művészkuckó Egyesület június 9-én, amikor a június 1-jén bemutatandó Dés László–Nemes István: Valahol Európában című musicalt viszik ki Mikházára, teljesen új koncepcióban, Korpos András rendezésében. Az idei Csűrszínházi Napok június 28-án kezdődnek. Felavatják a közel 5.000 kötetes könyvtárat, korábban a Csűrszínházi Egyesület kezdeményezésére a könyvgyűjtést a Népújság is felkarolta. A Napok fénypontja a Széllyes Sándor-népdalvetélkedő döntője lesz, amelynek előválogatója alapján nyolc megyei kistérségből jelölik ki a bejutottakat két korcsoportbeli kategóriában. A döntő műsorban az Erdélyi TV közreműködésével a kistérségekről készített rövid filmeket is bemutatják. A rendezők szándéka, hogy a népdalvetélkedőn kívül a döntő lehetőséget teremtsen a kistérségek idegenforgalmi ismertetésére is. Ezt a rendezvényt jövőre is meghirdetik. Az idén is lesz saját produkció a Csűrszínházban: a Vim Spectrum színház Török Viola rendezésében Móricz Zsigmond Boszorkány című darabját mutatja be. A sajtótájékoztatón a rendező kifejtette, ősbemutató lesz, hiszen a darabot eddig alig játszották. Érdekes kérdést, a hitvilágot, a nonkonformizmust taglalja a darab, amely Bethlen Gábor és Báthory Anna különös viszonyát mutatja be. Augusztus 3-án egy egészen különleges programmal rukkol elő a Csűrszínház. A Maros Megyei Múzeummal közösen római fesztivál lesz. Ennek a hátterét az a nagyméretű régészeti ásatás adja, amelyben több hazai, magyarországi és németországi egyetem részvételével 70 külföldi diák is részt vesz, hogy feltárják a mikházi római castrum és a hozzá tartozó település (vicus) maradványait. A római napon lesz gladiátorbemutató, rabszolgavásár, temetés, divatbemutató, gyerekprogram, filmmaraton, kézművesműhely. Mi több, aki teheti, a helyszínen ókori római öltözetben jelenhet meg. A műsort röviden Pánczél Szilamér, a múzeum római kort tanulmányozó kutatója, a program koordinátora ismertette, aki elmondta, ha sikeres lesz a kezdeményezés, évente szeretnének hasonlót szervezni. Ugyancsak Mikháza ad teret a már marosvásárhelyi kultúrtörténeti kuriózumnak számító Majomcsoportnak, amelyet 1963-ban egyetemista színjátszókörként hozott létre Kovács Levente rendező, s amelyet 1989-ig sikerült működtetni úgy, hogy a színjátszáson túl ez a társulat értelmiségiek, ellenzékiek valóságos fórumává vált. Orvosok, színészek, mérnökök, politikusok és sokan mások jönnek majd haza külföldről és gyűlnek össze augusztus 23-án Mikházán, ahol az 50 éves találkozót követően este 8 órától nyilvános műsor is lesz, és fellép a színjátszó kör hajdani zenekara is, de lesz meglepetés is bőven – árulta el az érdeklődőknek Kovács Levente. A programban szerepel még Népújság író-olvasó találkozó – vázolta fel a terveket Vajda György. Úgy szeretnék megszervezni, hogy a nyárádmenti oktatási intézmények hozzájárulásával diákoknak szóló ismeretterjesztő vetélkedő is megelőzze. A találkozót a dicsőszentmártoni Kökényes fellépése is színesíti majd. Az idéntől újra felelevenedik a hagyományos szüreti bál, s az idei évadot – mintegy összefoglalóként, az RMGE és a kistérségi társulás hathatós hozzájárulásával – egy nyárád- menti termény- és gasztronómiai kiállítás és vásár zárja majd, amelyet minden évben megismételnének. Mindezek mellett nyáron táborokat is szerveznek. Az elképzelés szerint design- és divat-, fotó-, alkotó- és tánctáborok helyszíne lesz Mikháza. Az előző évekhez hasonlóan, akinek nincs más lehetősége, a Bálinttrans járataival utazhat a helyszínre, s a szervezők azt is remélik, hogy a Szovátán nyaralóknak is sikerül eljutniuk a Csűrszínházba. A részletes programokat a rendezvényeket megelőzően ismertetik majd a szervezők. (erdélyi) Népújság (Marosvásárhely) 2013. augusztus 25.Nyolcan nyerték el idén a Székely Előfutár Ösztöndíjat2013-ban nyolc pályázó kapott 1000 dolláros Székely Előfutár ösztöndíjat – derül ki az Előfutár Szövetség (Forerunner Federation) szerkesztőségünkhöz eljutatott közleményéből. A Székely Előfutár Ösztöndíjak célja a Székelyföldről származó, alkotó tehetségek támogatása tudományos munka tanulásában, melyet választott tanácsadó segítségével, egyetemi vagy kutatóintézeti irányítással végeznek. Kizárólag székelyföldi születésű és ott lakóhellyel rendelkező személyek részesülhetnek az ösztöndíjból. A Székely Előfutár Ösztöndíjra idén 36 pályázat érkezett be. Az alapítvány Nemzetközi Ösztöndíj Tanácsa a legjobbakat írásos pályamunkák alapján választotta ki a jelentkezők közül. A döntőbe jutott pályázók telefonos illetve Skype interjún vettek részt. A nyertesek ösztöndíjukat két részletben kapják meg: az összeg első kb. egyharmad részét (350 dollár) a pályázat elnyerésekor, a második kétharmad részét (650 dollár) pedig a kutatásból származó és közlésre alkalmas dolgozat bemutatásakor. A 2013. évi Székely Előfutár Ösztöndíjasok szakterületük feltüntetésével és szülőhelyük sorrendjében: Sütő Gábor (Vargyas, néprajz), Czikó Melinda (Csíkszereda, vegyészmérnök), Páll Emőke (Csíkszereda, szaporodásbiológia), Sándor Hunor (Csíkszereda, információ technológia), Szilágyi Botond (Csíkszereda, vegyészmérnök-vegyipari folyamatok), Sebestyén Tihamér (Kézdivásárhely, turizmus és területfejlesztés), Bakk-Miklósi Kinga (Marosvásárhely, média), Nemes István (Nyárádszereda, egyháztörténet). (hírszerk.) Transindex.ro 2013. augusztus 26.Közzétették az ösztöndíjasok névsorátIsmertette a hétvégén az amerikai székhelyű Előfutár Szövetség a 2013. évi Székely Előfutár Ösztöndíj kedvezményezetteinek névsorát. A szervezet gyergyói származású vezetője, Balás András közleményében rámutat, az ösztöndíj célja a Székelyföldről származó alkotó tehetségek támogatása a tudományos munka tanulásában. A meghirdetett határidőig beküldött 36 pályázó közül nyolcan kapták meg az egyenként ezer dollár értékű Székely Előfutár Ösztöndíjat. A támogatást két részletben utalják a fiatal kutatóknak, az összeg egyharmadát a pályázat elnyerésekor, kétharmadát pedig a kutatásból származó és közlésre alkalmasnak minősülő dolgozat bemutatásakor adják át. Az ösztöndíjasok között van a néprajz területén dolgozó, vargyasi Sütő Gábor, a kézdivásárhelyi Sebestyén Tihamér, aki a turizmus és területfejlesztés terén végez kutatómunkát, a marosvásárhelyi Bakk-Miklósi Kinga, aki a média területét kutatja és a nyárádszeredai Nemes István, aki egyháztörténettel foglalkozik. Több csíkszeredai kutató részesült idén ösztöndíjban, így Czikó Melinda vegyészmérnök, akinek kutatómunkáját nemcsak az Előfutár Szövetség találta támogatásra érdemesnek, hanem már több hazai és nemzetközi szervezet is elismerte. Támogatásban részesül a csíkszeredai Páll Emőke, aki a szaporodásbiológia terén végez értékes kutatómunkát, a csíkszeredai Sándor Hunor, aki az információs technológia területén robotokkal ért el nemzetközi szinten is jelentős eredményeket. Szintén jelentős eredményeket tudhat már maga mögött a csíkszeredai Szilágyi Botond vegyészmérnök, akinek tevékenységét ugyancsak támogatással ösztönzi az Előfutár Szövetség. Az ösztöndíjak megítélése mellett a szervezet dicsérő okleveleket is kiosztott azoknak, akik munkáját már nem tudták anyagilag támogatni, de el kívánják ismerni tevékenységüket. Dicsérő oklevelet a kovásznai Sipos Lehel, a maroshévízi Neag Annamária, a marosvásárhelyi Fodor János, a marosvásárhelyi Lazsádi Csilla és a szintén marosvásárhelyi Szász Levente kapott. R. Kiss Edit Székelyhon.ro 2013. november 20.Nagytusnád híres szülöttjére emlékeztekŐ sosem távolodott el szülőfalujától, a szülőfalu viszont eltávolodhat tőle, ennek az eltávolodásnak a neve felejtés – hangzott el azon a szerdai nagytusnádi ünnepségen, amelyen a falu szülöttjéről, Ábrahám Ambrus világhírű biológusról emlékeztek meg. Az esemény apropója a Kossuth-díjas akadémikus születésének 120. évfordulója volt. A helyi plébániatemplomban szentmisével kezdődött a megemlékezés. Ennek során Nemes István, az Imets Fülöp Jákó Általános Iskola tanára méltatta a település 1989-ben elhunyt világhírű tudós szülöttét. „Ő sosem távolodott el szülőfalujától, a szülőfalu viszont eltávolodhat tőle, s ennek az eltávolodásnak a neve felejtés. Illő tehát, hogy ahhoz, aki a távolság ellenére is oly közel volt falujához, most faluja közeledjék, és engedje, hogy közel kerülhessen kései falustársai szívéhez. Ez az ok, amiért most felelevenítjük a világhírű kutató, akadémikus, biológus és egyetemi tanár nevét” – fogalmazott Nemes. Az oktató Ábrahám életpályáját ismertette, hangsúlyozván, fő érdeme, hogy láthatóvá tette a láthatatlant. „Világunk tele van láthatatlan titkokkal, összefüggésekkel, szépségekkel, Isten rejtett teremtői gondolataival, amelyek izgalmasak, mélyek, és arra várnak, hogy valaki megpillantsa őket. Az igazi emberi élet pedig igyekszik megpillantani a láthatatlant” – mondta a pedagógus. A szentmise zárásaként Pál Vilmos helyi plébános kiemelte, a múltnak ösztönöznie kell bennünket arra, hogy minél jobban és hatékonyabban gyarapítsuk az elődeinktől kapott talentumokat. A megemlékezés koszorúzással és rövid kulturális előadással folytatódott az Ábrahám Ambrus tiszteletére a külső templomfalon elhelyezett emléktáblánál. Ezúttal Albert Gábor Árpád iskolaigazgató szólt az ünneplő közösséghez. Az intézményvezető a tantestület munkáját méltatta, megköszönve azt, hogy az elődök által képviselt szellemiségben nevelik a diákokat. „Erőt kell merítsünk őseink hagyatékából” – ez már Rafain Zoltán, a tusnádi közbirtokosság elnöke részéről hangzott el, aki szerint mindenkinek ki kell vennie részét a közösség, a falu építéséből. Rédai Botond Ábrahám Ambrus (Tusnád, 1893. nov. 20. – Budapest, 1989. jan. 11.) premontrei szerzetes a Szegedi Tudományegyetem egyetemi tanára volt. Székelyhon.ro 2014. november 1.Tamási Áron Kolozsvárott (A Bolyai Tudományegyetem pere 3.).Az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc erdélyi, romániai visszhangját taglaló nagyszámú tanulmányból, kötetből, elemzésből – beleértve alulírott könyveit, tanulmányait is! – kimaradt annak a határtalan és felejthetetlen hangulatnak a hiteles bemutatása, amely 1956. október 23-án és az azt követő tizenkét napban az erdélyi magyarság egészét – a román kommunista diktatúrát kiszolgáló, annak minden rendelkezését maradéktalanul teljesítő hatalmi elit kivételével! – együttérzésre, példátlan szolidaritásra késztette. A Bolyai Tudományegyetem pere első csoportjában nyilvános izgatás és bujtogatás vádjával – öt év börtönbüntetésre ítélték Nagy Benedek III. éves történész hallgatót a szüleinek címzett, a Securitate által kifogott, lefénymásolt, majd – a szülők, rokonok megfigyelésére kiváló ürügyként felhasználható, jól bevált állambiztonsági előírásoknak megfelelően – továbbított euforikus hangulatú levele kapcsán. Dokumentumként közöljük: A III. éves diák a nap kolozsvári hangulatát festi le szüleinek, s az éppen Kolozsváron át Pestre tartó Tamási Áron (kit szülőfalujában ért a forradalom híre) diákságra gyakorolt hatását. „Kvár, 1956. október 23., kedd. Drága Mamikám és Tatyikám! (Dr. Nagy András csíkszeredai nagy tekintélyű, közmegbecsülésnek, köztiszteletnek örvendő, kötettel is büszkélkedő orvosról és feleségéről van szó! – T. Z.) (…) az utóbbi napok viharos és eddig ismeretlen gyorsasággal és erővel feltörő eseményei nem engedtek lélegzeni és szóhoz jutni, csak emészteni, vitázni a torlódó események felett (...) El sem tudnám mondani, hogy az érdekesebbnél érdekesebb hírek milyen tömegével vagyunk tele, egypárat lehet leírok, de mind nem lehet. (…) Tamási (Áron) a teára nem érkezett meg Vásárhelyről, de megjött két nap múlva, a Mariánum dísztermében volt találkozó, 700 diák bezsúfolva, tüntető ünneplésben részesítette Áront (Tamási). Beszéde után viharos kérdésözönt zúdítottak rá a diákok, irtó nyíltan, bátran, minden igazságtalanságot felvetve, úgyhogy az újságok Tamási minden lépéséről beszámoltak, csak, hogy a Bolyain volt, azt éppen megemlítették. Én is felszólaltam, szóban, majd nagyon sokat fogok beszélni róla, lényeg az, hogy felvetett kérdéseim bontották ki a kényes kérdések bátor felvetésének sorát, ti., addig csak irodalmi téren mozgott. Elég diplomatikusan felelt, de úgy, hogy mindenki értette, és a várakozásban nem csalódott. Másnap este utazott el, este a nemzetközivel, sokan voltunk kint, én adtam át a kar nevében az ajándékot és a virágcsokrot rövid beszéddel (!), az ajándék gyönyörű fütykös kazetta és egy remekbe faragott táblájú jegyzetfüzet a megfelelő idézettel („Neked két hazát adott a végzeted, / Nekünk egy volt, az is elveszett.”) Ott volt harmadik felesége, aki 28 éves, 30 évvel fiatalabb a férjénél. (…) Nagy Imre (a festőművész – T. Z.) is ment Pestre ugyanakkor, vele is beszéltem, a kikísérők között volt Jancsó Béla, ez bemutatott mindenkinek, nagyon kedves volt; bemutatott Tompa Kálmán b(uda)p(est)i orvosnak, aki Tompa László költő testvére. (…) A lengyelországi eseményeket tetszenek tudni?! A pesti híreket tessenek hallgatni, főleg este 9-kor. Hát a pesti, szegedi, debreceni egyetemek 15 (valójában 16 – T. Z.) pontos memorandumát, melyet 2 hetes terminusra, ha nem teljesíti a kormány, tüntetéssel fogják kényszeríteni. Olyan emberekkel beszéltem, akik tegnap még Debrecenben, illetve Pesten voltak. Irtó a hangulat! És le se lehet írni. Mennyiben tetszenek tudni róla? Hogy tudjam, mit írjak, A Bolyai diáksága forrong. (...) Történelmi időket élünk, és nagy eseményeket érünk meg a közeljövőben. Bolyai – Teológia – Agronómia stb., egy fronton dolgozunk. Röhej: Bányai (László rektor) elutazott az USÁ-ba, hogy tanulmányozza az amerikai választásokat, hogy mennyiben demokratikusak?!!! (Kiemelések – T. Z.) Megindultak a szabad vitakörök, történészek vezetünk, élcsapat és lassan hátsó irányítói leszünk az egyetemek magyar ifjúságának. A Jordáky (Lajos) vezette szabad vitaköröknek maholnap az Aula sem lesz elég nagy, mert nemcsak a Bolyaisták vesznek részt rajta. Lapokat tudnék írni ugyanilyen témával, de úgy sem tudok mindent. Mi újság otthon? Milyen a szellem? Mi a hangulat általában? Tesznek-e valamit egyesek, hogy a hangulat, a szellem ne korlátozódjék csak ide, mert így nem ér semmit, ill. nem sokat. Jól vagyok, jól bírom, bár fáradt vagyok, mert a viharos gyűlések 12–1-ig is tartanak. (…) Most gyűlésre megyek, Bolyai I(júmunkás) Sz(övetség) alapaktíva, meghívtak – érzik a vihar szaga, holnap Történelem–Filológián diákszövetségi választások, itt még nagyobb a feszültség, csütörtökön egy szimpózium lesz, ahol egy arra érdemeset fognak megtámadni. (…) K(olozs)vár, 956. X. 23, kedd este ½ 8. Szerető fiúk: Benci.” Tamási Áron kolozsvári látogatása, a Bolyai Tudományegyetem diákjaival való találkozója folklorizálódott. A visszaemlékezők nagy része – kevés kivételtől eltekintve – saját szerepét próbálja előtérbe helyezni. A hiteles információkért a legilletékesebbhez, Jordáky Lajoshoz fordulunk segítségért. A budapesti Petőfi Irodalmi Múzeumban a Tamási Áron-hagyatékban olvasható 1955-ben Tamási Áronnak küldött levele, amelyben a neves írót kolozsvári látogatásra invitálja. 1956. október 15-ei naplóbejegyzésében olvasható: „Megérkezett Tamási Áron a feleségével. Nálunk lakik. Késő éjszakáig beszélgettünk. Áron bölcs lett és sok értékes gondolata van. Két haza tudja magáénak, Erdély és Magyarország. 1956. október 16. Délben az Írószövetségben voltunk. Tamási üdvözölte a magyar népet, azokat, akik börtönben ültek magyarságukért, hitet tett a szocialista demokratizmus és a magyar és román becsületes és testvéri együttműködés mellett, megállapította, hogy ma diadalmaskodik a népi irodalom vonala, s megteremtődik a lehetőség a népies és szocialista írók együttműködésére. Nagy István nem volt jelen. Sokaknak kellemetlen volt minden, amit Tamási mondott. Becsületes és nagy író mély hitvallása volt a szabadság, emberség mellett. Este baráti találkozás nálunk. Tamásin és rajtunk kívül ott voltak Bartalis (János), Jancsó Béla, Kacsó (Sándor), Balogh Edgár, Demeter János, Asztalos (István), Nagy Géza, Tompa László, Nemes István, Nagy Vincze. Az irodalom alapvető kérdéseit beszéltük meg(...) Délután az egyetemi diákok körében tartott előadást. A diákság ünnepelte úgy, ahogy az utóbbi években senkit. Tófalvi Zoltán Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2015. június 14.Katolikus értékek világi közegbenA Verbum kiadó köteteit is bemutatták a kolozsvári könyvhéten Kettős könyvbemutatót tartottak az V. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét rendezvényei keretében június 5-én a kolozsvári Szent Mihály Római Katolikus Nőszövetség dísztermében. Ferenczi Sándor Moloch-Isten kihívója. Szabó György plébános rendkívüli életútja című könyvét Gábor Csilla egyetemi tanár, a Megmenekültem az oroszlán torkából. Az erdélyi katolikus egyház a megpróbáltatások idején. 1848, 1948 című tanulmánykötetet Bodó Márta és Marton József, a kötet egyik szerkesztője ismertették. Ezt megelőzően Marton József professzor a Kolozsvár Társaságnál a Márton Áron hagyatékát kitevő sorozat legújabb kötetét is bemutatta. Bodó Márta mindkét újonnan, a Verbum és a Szent István Társulat együttműködésében megjelentetett kötetről elmondta, hogy hazai szellemi termékek, a hazai katolikusság szellemi erejét mutatják. Arról is tájékoztatta a közönséget, hogy a Verbum kiadó először mutatkozott be a könyvvásáron, ezért még a kezdet nehézségeivel küzd, de mindenképpen szeretne a szélesebb közönség elé lépni, munkásságát ismertebbé tenni. Marton József elmondta: a tanulmánykötet a 2014. március 28–29-én Gyulafehérváron Katolicitás és etnocentrizmus Erdélyben címmel tartott nemzetközi tudományos konferencián elhangzott előadások egy részét tartalmazza. A konferencián a történelmi szekcióban azt vizsgálták, hogy az erdélyi katolikus egyház egyetemessége miként érvényesült a megpróbáltatások idején, illetve miként és hogyan került veszélybe. Ezt a témakört boncolgatják a kötetben olvasható tanulmányok: Nemes István: Nemzeti liberális elit és katolikus egyház a reformkori vallásügyi vitákban; Tamási Zsolt: Az 1848-as magyarországi zsinat előmunkálatai; Balogh Margit: A szovjet birodalmi egyházpolitika és a romániai katolikus egyház; Marton József: Békepapi magatartás; Klestenitz Tibor: Az újrakezdés reménye. A katolikus újságírás helyzete 1945 után; Bánkuti Gábor: Közelítések a román jezsuita provincia történetének vizsgálatához; Ferenczi Sándor: Az alkoholellenes mozgalom kezdetei az erdélyi egyházmegyében. Balogh Margit tanulmánya, mely a moszkvai levéltárban végzett kutatásain alapszik, fényt vet arra, hogy a Kreml miként látta az akkori magyarországi vagy erdélyi helyzetet, miként viszonyult Mindszenty bíboros Márton Áron helyzetéhez követein keresztül. Moloch-Isten kihívója – Szabó György plébános rendkívüli életútja kötet szerzőjét, Ferenczi Sándort személyes hangnemben mutatta be Gábor Csilla. Majd szakmai értékelésében elmondta: Carlo Ginzburg A sajt és a kukacok című művével beírta nevét a történetírás klasszikusai közé, és Nathalie Zemon Davis Martin Guerre visszatérése című művével megalapozta a mikrotörténet-írás új formáit. Ilyen alapokon született meg a Szabó György életművét bemutató kötet is, mely a kronológiai biográfiát követi: egy olyan pap életpályáját rekonstruálta a szerző, aki előbb járt koránál. Szociális érzékkel és lelkipásztori buzgósággal megáldott pap volt Szabó György. Nyers és meredek szókimondásáról és igazságérzetéről volt ismert kortársai előtt, akik nemegyszer élesen bírálták ezért. Elsősorban alkoholellenes magatartása és a szövetkezetek alapításának gondolata jellemzi életpályáját. Céljai elérésének érdekében ezért alapított mára teljesen feledésbe merült szövetkezetet, alapítványt. A kötet külön értéke, hogy a szerző számos dokumentumot szólaltat meg: ezek beszélnek, vezetnek végig az életpályán, s így magukban újból és újból felkeltik az érdeklődést. A könyv Szabó György életpályáján keresztül tükörképet is mutat az erdélyi társadalom bizonyos korabeli szegmenseiről. Fábián Róbert Vasárnap (Kolozsvár) 2016. május 27.Tamási Áron a Bolyai Egyetemen 1956 októberébenAki az 1956-os Magyar Forradalom napjait Kolozsvárt élte meg, annak számára minden bizonnyal emlékezetes marad Tamási Áron találkozása az egyetemi ifjúsággal a Bolyai Egyetem Horea úti épületének dísztermében, 1956. október 17-én. Ez a látogatás önmagában is nevezetes esemény lett volna, hiszen Tamási, azt követően, hogy 1944 őszén Budapestre távozott, csupán egy évvel korábban, 1955 nyarán jöhetett haza (a háború utáni magyarországi közéletben vállalt szerepe miatt a kommunista hatalomátvétel után tilalom alá került, s csak Sztálin halálát követően, az „olvadás” éveiben jelenhettek meg újra könyvei, s kapott Kossuth-díjat is a Nagy Imre-kormánytól 1954-ben). Az első évben természetesen a szülőfalu, Farkaslaka volt az úti cél, majd 1956 januárjában édesanyja temetésére utazhatott haza. De a második 1956-os útja már az író hazatérését is jelentette: az Igaz Szó a szeptemberi és októberi számokban közölte új színdarabját, az Ördögölő Józsiást, az Állami Irodalmi és Művészeti Kiadó ígéretet tett könyveinek romániai kiadására, s Marosvásárhelyen október 11-én az Igaz Szó rendezésében sor került egy nagy visszhangot kiváltott irodalmi estre is, a Kultúrpalota dísztermében. Kolozsvárra hazatérőben, 1956. október 15-én érkezett, feleségével, Basilides Adéllal. Jordáky Lajosék látták vendégül a Kőkert utcai családi házban, s Jordáky – akivel már az 1937-es Vásárhelyi Találkozó óta közelebbi kapcsolatban volt – a Kolozsvárt töltött napok számos eseményére elkísérte vendégeit, többek között a Bolyain lezajlott találkozóra is. Tőle tudjuk e néhány nap részleteit is, hiszen naplójába (amelyet Molnár Gusztáv közölt 1988-ban a Medvetánc című folyóiratban) pontosan bejegyezte a történteket, majd amikor Jordákyt a Dobai István-féle „ENSZ-memorandum”-perben szintén letartóztatták, a Securitaten történt kihallgatásai rendjén is többször faggatták Tamási találkozásairól. Ezek szerint Tamási Áron érkezése másnapján, október 16-án délelőtt találkozott a kolozsvári írókkal (az Utunk egy rövid híre szerint a Művelődési Házban, ahol mintegy 40-en vettek részt), majd aznap este Jordákyéknál töltött szűkebb körben néhány órát Bartalis János, Jancsó Béla, Balogh Edgár, Demeter János, Asztalos István, Nagy Géza, Nagy Imre, Abodi Nagy Béla és Nemes István (Nagy Imre ügyvéd-barátja) társaságában. Valószínűleg ezen a napon kereste meg őt két – akkor – IV. éves magyar szakos hallgató, Láng Gusztáv és Miess G. (Ritoók) János, akik meghívták a Bolyai Egyetem irodalmi körébe, találkozni a diáksággal. Másnap, október 17-én Tamási Áron Jordáky Lajossal látogatást tett a Bolyai Egyetem rektoránál, Bányai Lászlónál, aki hivatalossá tette a diákság meghívását, aznap délutánra. A délután 5 órára kitűzött találkozó a Bolyai Egyetem irodalmi körénél jóval szélesebbre sikerült. Nem csak az irodalmi köri tagok, sőt nem is csak a bolyaisták voltak ott „a díszterembe bezsúfolódott mintegy hétszáz diák” között (ahogy egyikük, Nagy Benedek, akkor II. éves, az első Bolyai-perben nemsokára 5 évre ítélt történészhallgató visszaemlékszik), hanem a Képzőművészeti Főiskola, sőt még a Protestáns Teológia irodalmi érdeklődésű hallgatói is. A hírveréshez minden bizonnyal hozzájárult, hogy Utunknak épp az aznapi számában jelent meg, rövid bevezetővel, egy majdnem egész oldalas összeállítás a marosvásárhelyi irodalmi estről: Tompa László meleg hangú köszöntője, Tamásinak a Harmat és vér című novellája, a Tamásit a Romániai Írók Szövetségének elnöksége nevében köszöntő Radu Boureanu egy verse, József Attila fordításában, az oldalon Tamási és Boureanu fényképével. DÁVID GYULA Szabadság (Kolozsvár) 2017. február 18.Út a Gyimesektől a berni filharmóniáigIfj. Zerkula György hegedűművész volt a ZeneSzó februári vendég A város érdekes és színvonalas kulturális kínálatából az ifj. Zerkula György hegedűművésszel folytatott beszélgetést választottam, és nem bántam meg. Az erdélyi gyökerekkel rendelkező, ám évek óta Svájcban élő és tevékenykedő fiatal hegedűművész életpályája újra megerősített abban, hogy ha a tehetség kitartással és egy kis szerencsével párosul, akkor biztosított a siker. Ifj. Zerkula György kiváló előadónak bizonyult, a rendezvény sikeréhez az interjúalany őszintesége és közvetlensége is nagy mértékben hozzájárult. Ifj. Zerkula György egy erdélyi hangversenykörút záró eseményeként érkezett Kolozsvárra, ahol a Györkös-emlékházban Horváth Zoltán zongoraművész kérdéseire válaszolt a szokásos ZeneSzó rendezvény során. Horváth Zoltántól, a rendezvény házigazdájától megtudtuk: az erdélyi körútra való felkészülés próbái miatt Horváth utazott el Svájcba, az ezt követő koncertkörút pedig egybeesett a svájci sportwoche-val (egyfajta vakáció), ifj. Zerkula György sűrű programja közepette tehát így tudott időt szakítani erdélyi fellépés-sorozatára. – Nekem a hegedülés a hobbim, tehát egész héten ezzel foglalkoztam, pont úgy mint a svájciak, akik eközben sportwoche-t (sporthetet) tartottak, azaz mindenki sportolt vagy a hobbijának szentelte idejét – kezdte a beszélgetést a hegedűművész. Megtudtuk: a fiatal művész a híres Zerkula János népzenész unokája, és mivel három hónapos korától a nagyszüleinél nevelkedett Gyimesközéplokon, már akkor megismerkedett a hegedű hangjával. Gyerekként úgy gondolta: nem a népzene, hanem a klasszikus zene az ő világa. Borítókép: Jelenet a Mese a kis hercegről című előadásból. Fotó: Puck Bábszínház)Középfokú zenei tanulmányait a székelyudvarhelyi zenelíceumban folytatta a kolozsvári származású Nemes István hegedűtanárnál, majd Budapesten a Bartók Béla Zenekonzervatóriumban Czettner Vera növendéke lett; később a svájci Fribourg város konzervatóriumának tanára, a budapesti Stuller Gyula meghallgatta, és buzdította, hogy Svájcban kezdje el felsőfokú hegedűtanulmányait. A fribourg-i konzervatóriumban eltöltött három év után a berni konzervatóriumban fejezte be tanulmányait. – Ezt követően azon tanakodtam a feleségemmel, aki szintén erdélyi származású zenész, hogy mit kezdjek magammal. Épp kenyeret sütöttem, amikor felhívtak telefonon, hogy szükség lenne egy hegedűsre, aki el tudja játszani F. Mendelssohn-Bartholdy Oktettje első hegedűsének szólamát. Mondtam, hogy hívjanak vissza egy fél óra múlva, és megadom a választ. Nem is volt meg ennek a műnek a kottája. Véletlen szerencse folytán viszont fuvolista feleségemnek megvolt. Átfutottam a művet, elvállaltam, majd éjfélig gyakoroltam. Hétfőn próbáltam az együttessel, kedden volt a koncert – elevenítette fel pár évvel ezelőtti emlékeit a hegedűművész. Megtudtuk: a Berni Szimfonikus Zenekarban a versenyvizsga több szakaszból áll. Első szakaszban a jelentkező egy leengedett függöny mögött egy Mozart-hegedűversenyt ad elő, miközben a száztagú zenekar egy része a függöny másik oldalán hallgatja. Mivel az első megmérettetés sikeres volt, a döntőben egy ismert hegedűversenyt kellett eljátszani. Ötven jelentkezőből öt vehetett részt a második fordulóban, és ifj. Zerkulát választották, azóta a berni filharmónia első hegedűseként muzsikál. Mivel az együttesben több magyar van, pár évvel ezelőtt egy olyan koncerten lépett fel, ahol magyar népzenét játszott nagyapja hegedűjén, egy kollégája pedig azon a gardonyon kísérte, amelyen egykor nagyanyja muzsikált. Soha nem felejtette el szülőföldjét, gyakran jár haza, koncertezik, és továbbra is szeretne évente legalább egyszer hazajönni. – Minden koncert siker számomra, ám a legnagyobb elismerésem az volt, amikor 2008-ban második díjat nyertem a II. Ruha István Nemzetközi Hegedűversenyen, de első díjat nem osztottak – jegyezte meg a hegedűművész. Természetesen a beszélgetés közben ízelítőt kaphattunk ifj. Zerkula György hegedűművészetéből is: muzikalitása és tökéletes technikája lenyűgözte közönségét. Zongorán kísért Horváth Zoltán és Horváth Edit zongoraművész. Nagy-Hintós Diana Szabadság (Kolozsvár) 2017. július 3.Rekordrészvétel volt a Szent László NapokonEgy hét alatt több mint hatvanezer embert sikerült megmozgatni, tudatták a nagyváradi Szent László Napok szervezői. Ez jelentős előrelépés, melyet lehet, hogy nehéz lesz túlszárnyalni, hangzott el a hétfői, kiértékelő sajtótájékoztató keretében. V. Korpos Dalma, a Szent László Egyesület elnöke köszöntötte az egybegyűlteket, majd Zatykó Gyula főszervező mondta el: rekordot döntöttek az ötödik alkalommal megszervezett Szent László Napok során, főleg szombaton és vasárnap volt nagyon jelentős a részvétel, köszönet illeti a szervezésben részt vállalókat. Kiemelte: Nagyvárad és Debrecen polgármestere is kedvezően állt hozzá az eseménysorozathoz, közös megbeszélésen is részt vettek, remélhetően gyümölcsöző lesz a két város közötti kapcsolat a továbbiakban is. Debrecen önkormányzata egyébként nyolc, gyerekeknek és felnőtteknek szóló programmal vett részt, s a vár alkalmazottaitól is nagy segítséget kaptak. Kiemelt partnerük volt a Partiumi Keresztény Egyetem, mellyel új szintre sikerült vinni az együttműködést, ezúttal a szervezésben résztvevő hallgatók számára a tanintézet gyakorlatnak ismerte el az önkéntesmunkát. Mihálka Melinda programigazgató elmondta: egy hét alatt 120 programot sikerült szervezni és több mint hatvanezer résztvevő volt, ami, mint később elhangzott, mintegy húszezerrel szárnyalja túl a tavalyi rendezvényt. A programigazgató kiemelte a szerdai operettestet, melyen a kolozsvári magyar operettművészek léptek fel, a csütörtöki dzsessz-estet, melyet a Posticum szervezett, s melyre mintegy nyolcszázan jöttek el, a péntek délelőtti kézművesvásárt, a péntek esti koncerteket, melyeken a csendőrség adatai szerint mintegy nyolcezren vettek részt, a szombati KFT és Demjén Ferenc koncertet, melyen tizenöt ezren is megfordultak, s persze a vasárnapi Omega és Metropol koncertet, melyen 20–23 ezer ember vett részt, ugyancsak a csendőrség adatai szerint. „Egy gombostűt sem lehetett volna elejteni” – jegyezte meg Zatykó Gyula. A vasárnapi gyermekprogramoknak is nagy sikerük volt, sokan vettek részt a lovagi tornákon, fegyverbemutatón, de a meseolvasás, a kézműves foglalkozások is sikeresek voltak. „Sikerként könyveljük el a Szent László napokat, a munkát folytatjuk, jövőre is találkozunk” – mondta Zatykó Gyula. Infarktusa lett Szántó Ildikó, a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat nagyváradi vezetője elmondta: szombaton és vasárnap többféle kézműves foglalkozást is szerveztek, ezeken 450–500 gyerek is részt vett, s az állami intézményekben, családi típusú gyermekotthonokban nevelkedő gyerekek 25–30 fős csoportja is eljött. Bruncsák Gyöngyitől, a Máltai Segélyszolgálat nagyváradi fiókszervezetének vetőjétől megtudtuk, hogy a rendezvényen az elsőssegély nyújtást vállalták, mivel ez a szervezet irányvonala. Mentőautót Bradács Alíz, a margittai kórház menedzsere biztosított, köszönet illeti ezért. Kiss Balázs, a segélyszolgálat ifjúsági vezetője, aki egyúttal a SMURD asszisztense is, elmondta: három temesvári önkéntessel voltak jelen, utóbbiak a tömegbe vegyülve figyelték, hogy nincs-e rosszul valaki. Elmondható, hogy a fesztivál „csendes” volt, senki nem került túlzott alkoholfogyasztás miatt kómába, összesen huszonhat esetük volt, ami nem számít soknak, a legtöbbször túlzott folyadékveszteség miatt történt a rosszullét. Három alkalommal vitték a mentőautóval a Megyei Kórház sürgősségi osztályára az érintett személyeket. A legsúlyosabb eset egy infarktus volt – a középkorú hölgy a vasárnapi koncertek előtt lett rosszul, saját maga jelentkezett a mentőknél, magas vérnyomással és szapora szívveréssel vitték kórházba; mint kiderült, könnyebb lefolyású infarktusa volt, szerencsére most már jobban van. Érték született A Posticum részéről Nemes István programigazgató mondott köszönetet a Szent László Egyesületnek, s szólt arról, hogy nem volt könnyű koordinálni a három helyszínről érkező előadókat, de a koncert sikeresen zajlott. A lényeg az, mondta el, hogy együtt legyünk, nyelvtől és kultúrától függetlenül, hiszen a hétköznapi életben sem párhuzamos társadalomban élnek magyarok és románok; másfelől azt is céljuknak tekintették, hogy túl a közös szórakozáson, értékek is szülessenek. Az előadás második felében előadott számokat, melyek során régi magyar népénekek hangzottak el dzsesszre hangszerelve, s melyeket Balázs Elemér komponált, itt mutatták be először. Az előadás forgatókönyvet egyébként, mint megtudtuk, ő maga írta, közösen Rencsik Imrével, a Posticum alapítójával. Pázmán Ida, a Nagyváradi Kézműves Ház vezetője elmondta, hogy a kézműves vásáron negyven meghívott mester vett részt, tizenketten Debrecenből érkeztek. A kézműves bemutatók során elkészült a Szent László tiszteletére faragott kopjafa is. Amint Zatykó Gyula megjegyezte, Szent László ezúttal is „megtette kötelességét”, hiszen mindenütt a környéken vihar volt, de a rendezvény helyszínét nem érte. Neumann Andrea / erdon.ro 2017. november 2.Hármasfalusi kincsőrzőkFényt és boldogságot adtak Szép pillanatokkal állítottak emléket az 500 éves reformációnak a hármasfalusi reformátusok kedden délután. Az atosfalvi reformációi emlékünnepélyen Koncz László Ferencz, a Küküllői Református Egyházmegye főjegyzője a Pál apostoli igére hívta fel a figyelmet: „A rád bízott drága kincset őrizd meg!”. A hívő református embernek ezek a kincsek a reformátori örökség, a bennünk lakozó isteni ajándék, a valós hit és az evangélium. De a hármasfalusi reformátusok mától nemcsak ezeket a kincseket őrzik, hanem mindazt a földi kincset is, amelyet közkinccsé tett és rájuk bízott egy marosvásárhelyi házaspár. A mai fiatal nemzedék nagy dilemmája a „menni vagy maradni, őrizni vagy feladni” – véli a lelkész, aki feltette a (nemcsak költői) kérdést is, hogy van-e a református egyháznak ma hivatástudata, őrzi-e az értékeket és át tudja-e adni nemzedékről nemzedékre. Az ünnepi istentisztelet rendjén a helyi gyerekek Albert Csilla tanárnő vezetésével hangulatos műsort mutattak be a reformációról és lényegéről, Kiss Dénes lelkész jubileumi okleveleket osztott ki, majd a hármasfalusi dalárda énekelt. Gyűjteményes kiállítást nyitottak meg Bár eredetileg nem erre az időpontra időzítették, a reformáció ünnepe alkalmával átadták kedden este az Atosfalván létrehozott kiállítást, amely az innen elszármazott Veress házaspár négy évtizedes gyűjtőmunkájának eredményét adományozta át a hármasfalusiaknak. A 87 éves Veress Kálmán marosvásárhelyi nyugalmazott jogász és felesége, Péter Ilona ny. tanárnő felbecsülhetetlen anyagi és eszmei értékű gyűjteménnyel gazdagította a református egyházat. A házaspár hatalmas anyagi áldozat, hangyaszorgalom és gyűjtőmunka révén nem akármilyen gyűjtemény tulajdonában volt, és most mindezt a szülőfalunak adományozta: 177 fából faragott munka (amelyet Veress Kálmán saját kezűleg készített egyetlen kínai bicsokkal), 265 kerámiatárgy, 100 hollóházi tányér, neves iparművészek népművészeti motívumokkal díszített 113 porcelánytárgya, a Péter Ilona által varrt 168 írásos kézimunka, szőttes, 495 darab zenei anyag (CD, DVD, hanglemez és -kazetta), négy naiv művész által készített munka, 34 nád-, szalmatárgy és egyebek, összesen 1462 darab műtárgy, a családi fényképalbum és a Péter Ilona által írt hét könyv mind a hármasfalusiakat gazdagítja ezután. Az idős házaspár nem volt jelen a keddi avatón, de levelében Veress Kálmán kifejezte: ha nem is fizikai értelemben, de e tárgyak révén „hazajöttem, itthon vagyok, és most már végképp maradok”. Az adományozók célja, hogy a gyűjtemény révén a fiatalok kapjanak kedvet a fafaragásra, varrásra, korongozásra, népzenére, és „hallják meg üzenetünket a megmaradásról”. Emléket állítottak Az adományozó levelében köszönetet mondott Kiss Dénes lelkésznek a gyűjteményes kiállítás ötletéért, befogadásáért, a tárgyak elszállításáért és berendezéséért. A maga során a lelkész köszönetet mondott mindazoknak, akik adományaikkal vagy fizikai munkával segítettek abban, hogy a gyűjtemény méltó helyre kerüljön: a makfalvi önkormányzatnak, Bartha Árpád gondnoknak, Nemes Istvánnak és csapatának és nagyon sok lelkes embernek. A gyűjteményt az egyház által visszaigényelt és visszakapott tanítói lakásban helyezték közszemlére. Megnyitóbeszédében Fülöp Irén nyugalmazott makfalvi tanárnő egy „szorgalmas, egész életet kitöltő, fényt és boldogságot hozó gyűjteménynek” nevezte azt a kincset, amely révén az 500 éves reformációnak nem is állíthattak volna szebb emléket az adományozók és a befogadók, és kifejezte reményét, hogy ez egy majdani hármasfalusi néprajzi gyűjtemény csírája is lesz. Gligor Róbert László / Népújság (Marosvásárhely) lapozás: 1-12
(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||
